Mi történt a szőregi focipályán?
csiki 2005.11.28. 19:01
Iványi Aurél hozzászólása a Szőreg-Csongrád meccsel kapcsolatban!
A Délmagyarország november 23-i számában cikk jelent meg a Szőregi Rákóczi SE büntetésével kapcsolatban, mely írás főként dr. Raskó Zoltán csapatkapitány véleményét tükrözi. Az ügy kapcsán szeretnék reagálni az ott leírtakra.
A megyei labdarúgás ki közösségek olcsó szórakozása, mely minden vasárnap ebéd utáni kikapcsolódás az adott településen élő, főként férfilakosságnak. Az a közel két óra elegendő ahhoz, hogy megfeledkezzenek a problémákról, kiszakadva a monotonitásból erőt gyűjtsenek a hétköznapokhoz. Győzelem esetén háromszáz forintért vásárolt boldogság. A mérkőzések hangulata szinte mindenütt állandó: tökmag, sör és kiabálás. A nézők így fejezik ki elégedetlenségüket, ha kimarad egy helyzet, vagy ha nem ítél meg a bíró egy szabadrúgást. A nézők ezt úgy élik meg, mintha személyesen őket sújtaná a kedvezőtlen ítélet, hiszen gyerekeik, rokonaik játszanak a pályán értük, a közösségért.
Ez történt azon a bizonyos vasárnap délután is, amikor a Szőregi Rákóczi SE a Csongrádot fogadta. Az első félidőben a vendégeknek kedvezett (0-1), ám a második játékrész a hazai játékosoknak feküdt; már az első percekben szabadrúgás góllal egyenlítettek. Ezt követte egy, a szőregi nézők és a játékosok által vitatott büntető, mely ismét kedvező lehetőséget teremtett volna az ellenfélnek. Ezzel az ítélettel a szőregi játékosok nem értettek egyet, sőt a nézők is hangosan elégedetlenkedtek. Viszonylag közel álltam az eseményekhez, és értetlenül szemléltem a történteket. Tömörülés a bíró körül, kiabálás, ekkor a partjelző beszaladt a pályára, majd a kapus nem sportszerű viselkedése következett a labdával szemben, mely cselekményét sárga lappal honorálta a játékvezető. Öt másodperc múlva piros lapot kapott a hálóőr, miután a bíró szerint őt hosszasan (!?) szidalmazta. Ezt már a nézők sem tolerálták, kiváltképp Dongó sporttárs, aki elítélhető módon testi kényszert alkalmazott véleménye nyomatékosítására. Ekkor vett fordulatot a mérkőzés, mert a partjelző zászlójával akarta a folyamatot megállítani úgy, hogy ütlegelte a verekedő szőregi játékost. A csapattársak a vert kapus segítségére siettek, ekkor a sípmester ijedtében véget vetett a mérkőzésnek. A közelben álló rendezők beszaladtak a pályára, a bírókat közrefogva őket bekísérték az öltözőbe, megóvva a népharagtól.
Szőreg városrész önkormányzati képviselőjeként bebocsátást kértem és kaptam a bírói öltözőbe, ahol a szemem előtt zajlottak le a dr.Raskó Zoltán által említett igen fontos momentum, nevezetesen az ellenőr lemásolta a bíró által jegyzőkönyvezetteket. Miután bent maradtam, a további bejegyzés már a jelenlétemben zajlott, melyhez a csongrádiak szerettek volna ötleteket adni. Ezt a bíró akkor nem tette meg, de értesülésem szerint otthonában újra átgondolta a történteket és javított a saját példányán. Ez véleményem szerint kimeríti az okirat hamisítás fogalmát. Természetesen nem állítom, hogy aki ilyenre képes az a meghallgatáson nem állít valót, de hogy tette volna, hiszen a fegyelmi tárgyaláson nem jelent meg. Ennek ellenére a bizottság meghozta precedens ítéletét, Dongó sportolót kettő év eltiltással jutalmazták, Varga Zoltán viszont egy év kényszerpihenőt “érdemelt ki”, mert állítólag megütötte a bírót. (Azért bírom, hogy állítólag, mert a három bírón kívül ezt senki sem látta.) Végül, de nem utolsósorban a Szőregi Rákóczi SE-től 6 pontot vont le a bölcs testület, miután úgy értelmezték a játékosok cselekményét, mintha ezt az egyesület tette volna.
Mindezeken túl szeretném egy apró momentumra felhívni a figyelmet. Megkérdeztem a bírót az öltözőben, hogy felelősnek érzi-e magát a történtekért? A válasz így hangzott: “azért nem fújtam a Szőregnek, mert megszóltak volna!”. Remélem, hogy Bán játékvezető gondolataival a CSLSZ nem azonosul, s megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy ilyen és hasonló eset ne forduljon elő többször.
Ezúton tájékoztatom a tisztelt közvéleményt, valamint a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi és fellebbviteli bizottságait, hogy a Szőregi Rákóczi SE elnöksége elhatárolódott az ilyen és hasonló cselekményektől, továbbá egységes volt abban a kérdésben, hogy Dongó Dénes egyesületünk kiváló kapusa hibázott, cselekményéért a felelősséget vállalnia kell, bocsánatot kell kérnie. Ezt a sportoló megtette, a Délmagyarország című napilap vele készült interjújában ennek hangot is adott.
Szeged Megyei Jogú Város ifjúsági és sportbizottságának alelnökeként mélységesen elítélem a sportszerűtlen magatartást, egy játékos köteles tűrnie az ellene hozott ítéletet és azt a pályán nem véleményezheti. Szőreg városrész önkormányzati képviselőjeként nyugtalanít, hogy történnek olyan negatív események a sportpályán, melyek a játékosokat, a nézőket és 6500 lakost egyaránt hónapokig foglalkoztat. Nézőként pedig most sem értem, mi motiválta a játékvezetőt, hogy ilyen szellemben vezesse a mérkőzést.
IVÁNYI AURÉL ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ, SZEGED-SZŐREG
|