14.forduló: Megtört a jég, győztünk Kiszomboron
csiki 2005.11.07. 16:32
Hat nyeretlen fordulót követően nyert a Rákóczi. Mellesleg a tabella negyedik helyezett csapatát vertük 4-3-ra. Megérdemelten nyertünk és ezzel a győzelemmel talán végre kilábal a csapat egy hatalmas gödörből.
Jól kezdett a csapat, s rögtön az elején meg is szereztük a vezetést Raskó Tamás révén (0-1). Azonban gyorsan jött az egyenlítés a hazaiaktól. Számunkra balszerencsés gól volt. Egy beadást követően Gazsi kezébe fejelte a labdát a hazai csatár. Csakhogy nagy meglepetésre a partjelző intett, hogy a labda a gólvonalon belül volt „Gazsival együtt”(1-1). De nem állt meg a Rákóczi, sőt újra megszereztük a vezetést Balla Zoli góljával (1-2). Jól játszott a csapat, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, sajna ezek ki is maradtak. A hazaiak is sokszor veszélyeztették a kapunkat, Gazsinak voltak is meleg pillanatai. Egyet ki is használt a Kiszombor, s a félidő végén kiegyenlített (2-2).
Ott folytatta a csapat, ahol az első félidőben abbahagyta. Robogott a gépezet, nem volt elveszett labda. Majd érkezett Tóth Joci, aki hatalmas gólt ragasztott a rövid felső sarokba (2-3). Szép volt kicsi! A játékosok egymás hegyén-hátán a kispadnál. És itt még nem volt vége. Az i-re a pontot Móra Tibi tette fel. Egy jól elnyesett szabadrúgását a kapus ugyan igencsak félreütötte, de ez nem érdekelt senkit (2-4). A kispad örömtáncot járt. A hátralévő időt kivédekezte a csapat. Veszti frissítés és időhúzás céljából az utolsó negyedórában hármat is cserélt. A mérkőzés ráadásában tizenegyeshez jutott a hazai csapat, melyet be is rúgtak, de ez csak a szépítéshez volt elég (3-4). Győzött a Szőreg, a nézők megtapsolták a csapatot. A srácok is örültek, ment a pacsizás az öltözőben is. Meg is érdemeltük. Kellett ez a győzelem de nagyon!
A labdarúgó megyei I. osztály hétvégi fordulója ötvenszázalékosra sikeredett. Egy döntetlen (Röszke–Deszk) mellett négy- négy hazai és vendéggyőzelem született. A Csongrádi Tiszapart SE, az Újszentiván, a Kistelek és a Sándorfalva tartotta otthon a három pontot, míg idegenben győzött a Tisza Volán SC-Szeviép, a Tárkány Autóház-Tápé, a Balástya-Lubicka és a Szőreg – utóbbi óriási meglepetésre. A nézők 41 gól láthattak a találkozókon.
Makói Spartacus–Tisza Volán SC-Szeviép 0–3 (0–0) Makó, 250 néző. Vezette: Tanács. Makói Spartacus: Komáromi – Papp, Szabó, Ravasz, Pataki, Szebehelyi, Galambosi (Gabnai), Békési, Horváth (Varga), Patkós, Kópiás (Bojeczán). Edző: Botlik Róbert. Tisza Volán SC-Szeviép: Reguli – Kreizler, Vida, Barna, Tweneboah (Mészáros), Burány, Annus (Csikós), Harmos, Sziegl, Bank (Mihalkó), Kökény. Edző: Vágó Attila. Gólszerzők: Sziegl (2), Harmos. Jók: Bojeczán, ill. Kreizler, Sziegl, Harmos. Ifjúságiak: Makói Spartacus–Tisza Volán SC-Szeviép 0–5
Csongrádi Tiszapart SE–Bordány 2–0 (0–0) Csongrád, 350 néző. Vezette: Tompai. Csongrádi Tiszapart SE: Palatinus – Forgó, Kozma, Ruzsinszki, Lovas, Somodi (Busa), Korom (Kocsis), Deli, Szeri (Bánfi), Bagi, Bertók. Edző: Kurucz István. Bordány: Molnár – Horváth (László), Kiss, Vass, Sádt, Gábor, Fodor (Lajkó), Kádár, Szűcs, Miklós, Merley (Vastag). Edző: Daru Sándor. Gólszerzők: Bagi, Bertók. Jók: Forgó, Korom, Bagi, ill. Gábor, Kiss, Szűcs. Ifjúságiak: Csongrádi Tiszapart SE–Bordány 4–0
Röszke–Deszk 1–1 (0–1) Röszke, 70 néző. Vezette: Gera. Röszke: Földesi – Papp, Kovács, Papdi Sz., Szügyi, Takács, Barna, Gyányi, Kasza (Holecska), Szekeres, Papdi Cs. (Tanács A.). Edzők: Kemenes Zoltán, Cs. Tóth Zoltán. Deszk: Markó – Vörös, Juhász, Dobó, Kiss, Ármány, Marjanucz, Sipos, Sztán, Marsall, Gonda (Papp). Edző: Kozma Zoltán. Gólszerzők: Papp, ill. Ármány. Kiállítva: Szügyi, ill. Sipos, Marsall. Jók: senki, ill. Markó, Marjanucz, Gonda. Ifjúságiak: Röszke–Deszk 2–5
Újszentiván–Gyálarét 4–2 (0–0) Újszentiván, 150 néző. Vezette: Gyekiczki. Újszentiván: Szénási – Borbás, Tóth G., Katona, Tanács Zs., Szalai, Dóra, Miksi, Jaksa, Kiss, Illés T. Edző: Szalai István. Gyálarét: Kadnár – Simon, Horváth, Szép, Hegyesi, Rabi, Illés A., Ambrus, Vér, Zsikó, Siha (Csala). Edző: Sahin- Tóth Dezső. Gólszerzők: Dóra (3), Kiss, ill. Siha, Ambrus. Kiállítva: Katona. Jók: Dóra, Miksi, Szalai, Kiss, ill. Simon, Illés A., Hegyesi. Ifjúságiak: Újszentiván–Gyálarét 3–2
Ásotthalom–Tárkány Autóház-Tápé 1–4 (1–2) Ásotthalom, 250 néző. Vezette: Holczimmer. Ásotthalom: Baranyás – Ferencz, Baka, Bokányi D., Tóth-Szeles T., Kondacs (Masa, Virág), Kothencz, Farkas (Barbócz), Ács, Fődi, Brakszatórisz. Edzők: Hevesi Tibor, Gyenge Balázs. Tárkány Autóház-Tápé: Bagdi – Veres, Király, Bacsa, Kurucsai, Palotás (Vastag), Zombori, Ábrahám, Kecskés, Völgyi, Kelemen (Lantos). Edző: Kozma György. Gólszerzők: Fődi, ill. Ábrahám, Völgyi, Bacsa, Palotás. Jók: senki, ill. mindenki. Ifjúságiak: Ásotthalom–Tárkány Autóház-Tápé 14–2
Kistelek–Kiskundorozsma 4–2 (2–0) Kistelek, 150 néző. Vezette: Kószó. Kistelek: Keresztes – Bakonyi, Piacsek, Rácz, Molnár, Hegedűs (Kanalas), Kiss, Majoros, Szél, Koncz R., Béres (Koncz M.). Edző: Tóth Tibor. Kiskundorozsma: Keresztúri – Luczás, Kiss A. (Erdélyi), Mihálffy, Csányi, Szabó, Mangó, Makra (Laszk), Füleki, Magyar, Kiss Z. Edző: Szabó Zsolt. Gólszerzők: Kiss, Koncz M., Koncz R., Kanalas, ill. Mangó, Laszk. Jók: mindenki, ill. Laszk, Mangó. Ifjúságiak: Kistelek–Kiskundorozsma 3–1
Sándorfalva–Szegedi VSE 4–1 (1–1) Sándorfalva, 300 néző. Vezette: Bartucz. Sándorfalva: Maszlag – Nagy, Szabó T., Antal, Szentmártoni, Szűcs (Horváth), Ottlik, Radics, Kiss, Bitó (Szabó N.), Takács (Péter). Edző: Széll József. SZVSE: Köröm – Simon, Szélpál, Tordasi, Dlusztus A., Kőszeg, Gyimesi (Kárász), Rácz, Szécsényi (Szűcs), Dlusztus I., Bubori (Bálint). Edző: Paksi Péter. Gólszerzők: Takács, Ottlik, Kiss, Szabó T. (11-esből), ill. Bubori (11-esből). Kiállítva: Dlusztus A. Jók: mindenki, ill. Bubori. Ifjúságiak: Sándorfalva–SZVSE 3–2
Csanádpalota–Balástya-Lubicka 0–5 (0–2) Csanádpalota, 150 néző. Vezette: Juhász. Csanádpalota: Juhász-Nagy G. – Zielbauer (Kabai), Sebők, Nagy T., Simon (Balogh), Gyuris, Halász, Csókás, Nyári, Kiss, Erdélyi. Edzők: Molnár László, Putárik György. Balástya-Lubicka: Dobó – Bozó, Bitó, Elhardt, Zámbori, Kovács, Döme, Gábor, Tóth (Takács), Csamangó, Gémes R. Edző: Tóth Ákos. Gólszerzők: Takács, Tóth L., Gémes R. (3). Jók: Csókás, Sebők, Nagy T., ill. Kovács, Döme, Tóth L., Gémes R. Ifjúságiak: Csanádpalota–Balástya-Lubicka 3–2
Kiszombor–Szőreg 3–4 (2–2) Kiszombor, 250 néző. Vezette: Tóth. Kiszombor: Ábrahám – Kalmár, Mikus (Kovács), Horváth, Csonka, Miklós, Paku, Kránicz, Csizmadia, Goldis, Lehota. Játékos-edző: Lehota István. Szőreg: Kiss – dr. Török, dr. Raskó Z. (Tímár), Csordás, Batik, Tóth, Bosnyák, Móra, Csikós (Bodó), dr. Raskó T., Balla (Bogdán). Edző: Simon Szilveszter. Gólszerzők: Miklós (2), Csizmadia, ill. dr. Raskó T., Balla, Tóth, Móra. Jók: Miklós, Paku, ill. mindenki. Ifjúságiak: Kiszombor–Szőreg 5–0.
14. forduló |
|
Hazai csapat |
Vendég csapat |
Eredmény |
Röszke SK |
Deszk SC |
1 - 1 |
Újszentiván SE |
Gyálarét LSC |
4 - 2 |
Ásotthalom TE |
Tápé ESK |
1 - 4 |
Kisteleki TE |
Kiskundorozsma ESK |
4 - 2 |
Sándorfalva SC |
Szegedi VSE |
4 - 1 |
Csanádpalota FC |
SK Balástya |
0 - 5 |
FK Spartacus LE |
Tisza-Volán SC |
0 - 3 |
Kiszombor KSK |
Szőreg RSE |
3 - 4 |
Csongrád TSE |
Bordány SK |
2 - 0 | | A bajnokság állása: 1. Balástya 14 12 1 1 53 – 16 37 2. Tisza Volán 14 10 3 1 31 – 12 33 3. Csongrád 13 10 2 1 31 – 15 32 4. Sándorfalva 14 9 1 4 52 – 21 28 5. Kiszombor 14 9 1 4 34 – 26 28 6. SZVSE 14 6 1 7 18 – 20 19 7. Ásotthalom 14 5 4 5 29 – 33 19 8. Röszke 14 5 3 6 30 – 30 18 9. Bordány 14 6 0 8 26 – 36 18 10. Makó SP 14 5 2 7 23 – 29 17 11. Tápé 14 5 2 7 29 – 40 17 12. Kistelek 14 5 1 8 40 – 41 16 13. Újszentiván 14 4 4 6 29 – 31 16 14. Kiskundorozsma 14 5 1 8 26 – 30 16 15. Szőreg 13 4 3 6 21 – 26 15 16. Gyálarét 14 3 4 7 24 – 35 13 17. Csanádpalota 14 1 4 9 12 – 36 7 18. Deszk 14 1 3 10 17 – 48 6
|