Alessandro Del Piero pályafutása
csiki 2006.02.26. 18:36
Íme, a Serie A legnagyobb sztárja, a hátvédek réme, a szabadrúgások nagymester és a női szívek szakavatott összetörője!
Alessandro Del Piero 1974. november 9-én született Coneglianóban, a sziklás Észak-Olaszországban, közel az osztrák határhoz. Édesapja, Gino muszerészként dolgozott, míg a mama, Bruna a ház körüli teendoket végezte. Alessandró nak két testvére van, a nálánál kilenc esztendovel idosebb Stefano és Beatrice. Novéréhez azonban nem köti vér szerinti kötelék, a román lányt örökbe fogadta a Del Piero família.
Hosünkben a futball iránti rajongást bátyja váltotta ki, aki mindenáron híres játékos akart lenni. Az o hatására kezdett el Alex is e sporttal foglalkozni, s jóval többre vitte, mint a tesó - Stefano álmait, aki ma már Alex befektetéseit intézi, a vágy szülte, Alessandróét a realitás. Del Piero eleinte még nem mai helyén, a csatársorban szerepelt, hanem jóval hátrébb - a kapuban. Ez annál is meglepobb, mert sohasem volt magas, gyermekként ráadásul még igen törékenynek is tunt. Ez szemet szúrt akkor még szép reményeket tápláló bátyjának, aki a "Nem veszed észre, hogy sokkal jobban szeretne támadni?" kérdést szegezte édesanyjuknak, aki azért favorizálta a kapusposztot, mert úgy érezte, így kisebb rá az esély, hogy Alessandro megsérüljön. A mama meghajlott "szakérto" nagyobbik fia elott, s a kis portás máris kezdhette átalakítani a futballfilozófiáját - tudniillik, hogy nem ér eroset kapura rúgni.
Del Piero tehát csatár lett, s elso klubjában, a San Vendemianóban már e szerepkörben játszott. Tehetségére hamar felfigyeltek, s a szülovárosától nem kevesebb mint 80 kilométerre fekvo Padova futballcsapata invitálta soraiba. Elköltözött otthonról, de nem ám luxuskörülmények közé, albérletét tíz másik fiúval kellett megosztania. Azonban itt is nagyon ment neki a futball, s felkeltette az AC Milan és a Juventus érdeklodését. A milánóiak azonban megrettentek akkori "magas" árától, így kiszálltak a licitálásból. Signor Berlusconi azóta is foghatja a fejét...
Még csak 1988-at írtunk, amikor a Juventus felvette a kapcsolatot a Padovával, Del Piero mindössze tizennégy esztendos volt akkor. A Zebrák végül meggondolták magukat, úgy vélték, ilyen fiatalon nem szabad még senkit sem leigazolni, hagyták, hadd fejlodjön tovább a Padovában. 1992. március 15-én mutatkozott be Del Piero az akkor másodosztályú Padova felnottcsapatában. A következo lehetoségre majdnem két hónapot kellett várnia, már május közepe volt, mire újra bevetették. Ezt követoen már nem lehetett kirobbantani sem a klub elso csapatából, a tizenegyes számú trikó Del Pieróé lett. Rendre kezdett tehát, de igen sokára jött el az az ido, amíg kilencven percig a pályán maradhatott, mivel edzoje sorozatban lecserélte. 1992 októberében már Olaszország-szerte felfigyeltek rá, mivel fantasztikus cselezotudományával valósággal az orületbe kergette a védoket. A Padovából azonban újra kimaradt, novemberben egy meccsen csak a kispadon foglalhatott helyet. Több se kellett Alexnek, s a következo héten megszerezte profipályafutása elso gólját. Ezt követoen végre megadatott neki, hogy a mérkozés teljes játékidejét a pályán tölthesse.
A Juventus vezérkara számára 1993 februárjában vált evidenssé, hogy Del Pieróból a jövo egyik nagy sztárja lehet, s rögtön meg is vásárolták Alexet, mielott még a többi nagycsapat észbe kapott volna. Annyi engedményt tettek a Padovának, hogy a szezon végéig még náluk szerepelhetett - nem utolsósorban azért, hogy tovább erosödjön, s még nagyobb hasznára legyen majdan a Juvénak.
A tehetséges ifjú 1993 nyarán csatlakozott a Juventus csapatához, de egyáltalán nem volt megilletodve a nagymúltú klubban. Olyannyira nem, hogy már elso torinói napján randevúra hívta a klubház bárjának egyik pincérlányát, Irenét. Abban azonban még nem reménykedett az alig nagykorú fiatalember, hogy hamar bekerülhetne a Juventus kezdo csapatába, ahol Roberto Baggio, Gianluca Vialli és Fabrizio Ravanelli tolongott a csatárposzton. "Megvalósult, amirol régóta álmodom, a Juventus játékosa lettem. Azonban azt hiszem, még sok ido el fog telni addig, amíg lehetoséget kapok, annyi kiváló támadó van itt" - nyilatkozta megérkezésekor, s eleinte nem is nagyon jutott neki szerep a Zebrák között. 1993. szeptember 12-én a Foggia ellen állt be eloször, tíz percre, s egy hétre rá meg is szerezte elso gólját a legmagasabb osztályban. Ekkor már korábban, az 55. minutumban küldte pályára Giovanni Trapattoni , alig hatvan másodperc elteltével volt padovai csapattársa, Di Livio tálalt elé, s Alex teketóriázás nélkül a hálóba lott. Edzoje már a mérkozést követo sajtótájékoztatón kijelentette, hogy fényes karrier elso lépéseinek lehettek szemtanúi a jelenlévok.
Ez a gól azonban még nem jelentette azt, hogy bérelt helyet szerzett a Juventusban, sot, semmivel sem játszott többet, mint annak elotte. Pedig Del Piero étvágya egyre nott, szerette volna, ha Baggio mellett neki is jut szerep a csapatban. Idovel meg is kapta az esélyt, igaz, nem Baggio párjaként, hanem a sérült világsztár helyén. Alessandro viselte 1994. március 20-án a tízes számú mezt Roby helyett, ez volt az elso alkalom, hogy e trikóban játszhatott. (Korábbi szereplései alkalmával általában a kilences vagy a tizenegyes szám jutott neki.) Baggio pótlása remekül sikerült, az ekkor tizenkilenc éves Del Piero mesterhármast vágott.
Mindenki rögtön róla kezdett beszélni, pillanatok alatt a talján futball legnagyobb reménységévé notte ki magát. Egy hét múlva újra övé volt Baggio meze és szerepköre, de ezúttal már nem ment annyira Alexnek, Trapattoni lecserélte, s abban az idényben többé nem is jutott szóhoz. Del Piero ennek ellenére általában boldog volt, hiszen nagyon fiatalon letette névjegyét a talján pontvadászatban, klubja, a Juve pedig elnyerte a scudettót. Még jobb kedve lett, amikor az új edzo, Marcello Lippi kifejtette, meg kívánja változtatni a csapat játékát, sokkal támadóbb focin töri a fejét, s nagyobb szerepet szán a fiataloknak, így Del Pierónak is. Az Öreg Hölgy túladott Baggión, megnyílt az út Alessandro elott. Hosünk pedig élt a lehetoséggel. Nemcsak hogy sikerült Baggio nyomdokaiba lépnie, de még felül is múlta elodje torinói teljesítményét. Amint elment "Copfocska", Del Piero szavának súlya lett, a vezéregyéniségek közé emelkedett. Az o remek játékának köszönhetoen 1996-ban a Juve megnyerte a Bajnokok Ligáját.
Huszonkét éves volt, amikor apróbb törés következett be a pályájában, de errol egyáltalán nem tehetett. Hadköteles lévén be kellett vonulnia, Olaszországban még a futballsztárok számára sincsen pardon e tekintetben. Azért persze az o katonai szolgálatát nem lehetett összehasonlítani az átlagemberekével, mivel Alex rendszeresen játszott a Juventusban és a squadra azzurrában, sot, az olasz katonaválogatottban is. Menetelés helyett inkább futás lehetett a napiparancsban - labdával. Tíz hónap elteltével szabadult csak katonáéktól, s újra elkezdte növeszteni alaposan megnyirbált haját, mivel gázálarcot ugyan nem látott, de o sem úszhatta meg a lekopaszítást.
Visszatérte után ugyanazt a teljesítményt nyújtotta, mint korábban. Az olasz válogatottban azonban továbbra sem számított alapembernek, mivel Arrigo Sacchi, a támadó focit preferáló mester akkor éppen nem szívlelte a legtechnikásabb focistákat, mint Roberto Baggio és Giuseppe Signori, csak Gianfranco Zola játszott rendszeresen. A kapitány szemlélete miatt Alex csak peremember volt, s jobbára az olimpiai csapattal készült, úgy volt, o is ott lesz az Atlantába utazó együttesben. Gyakorlatilag az utolsó pillanatban azonban meggondolta magát Sacchi, szólt Cesare Maldininek, az olimpikonok akkori fonökének, hogy Del Piero az Eb-re megy, nem pedig az olimpiára, így Alex végül mégis ott lehetett Angliában. A kontinensviadal azonban nem sok sikert hozott az olaszok s Del Piero számára: a csapat már a csoportmeccsek során búcsúzott, a fiatal futballista pedig csak az Oroszország elleni találkozó elso negyvenöt percét töltötte a pályán, de (bal oldali középpályásként) olyan gyengén játszott, hogy Sacchi a további két mérkozésen már nem vette számításba. Feltehetoleg az olimpián sem aratott volna több sikert, mivel az ifi Eb-gyoztes olasz válogatott csúnyán lebogött az ötkarikás játékokon.
Klubszinten azonban továbbra is tarolt: az 1996-97-es és az 1997-98-as bajnokságot is megnyerte a Juventusszal, jóllehet a Bajnokok Ligájában a torinóiak mindkétszer a döntoben szenvedtek vereséget: elobb a Borussia Dortmundtól, majd pedig a Real Madridtól. Utóbbi szezonban súlyos sérülést szenvedett, ami miatt nem volt százszázalékos állapotban a franciaországi világbajnokságon. Ennek ellenére amikor csak egészségi állapota engedte, pályára lépett, dacára annak, hogy Roberto Baggio sokkal jobb formában volt, s többet is mutatott a mérkozéseken. Ekkor már nem is o volt Olaszország elso számú csatára, hanem Christian Vieri, aki ontotta a gólokat.
Mivel csak nem akart rendbe jönni a térde, sorra járta az orvosokat, akik egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak. Ráadásul az 1999 telén kirobbant doppingbotrányba is belekeveredett a neve, Zdenek Zeman, az ügy kipattintója ugyanis Vialli mellett ot említette mint olyan játékost, aki minden bizonnyal tiltott szerekkel érte el gyors izomnövekedését. Del Piero természetesen tagadott: "Nem foglalkozom ezzel az üggyel, az egyetlen, ami aggaszt, a lábam." Olyannyira aggódott, hogy végül megunta a tétlenséget, s úgy döntött, a kés alá fekszik. 1999 júniusában, még csak lábadozva a mutétet követoen, meghosszabbította a szerzodését a Juventusnál, amellyel akkor a világ legjobban kereso futballistájává vált, heti majd hetvenezer fonttal. "Fogalmam sem volt arról, hogy e szerzodéssel én leszek a világ legjobban fizetett labdarúgója. Én nem kukucskálok mások pénztárcájába, hát velem se tegyék ezt."
Júliusban tért vissza a pályára, kilenc hónapnyi kihagyás után. Játéka - szinte magától értetodoen - messze elmaradt a korábbitól. Ki is jutott neki boven a kritikából, s hiába kezdte visszanyerni régi formáját, hiába mutatta be újra a rajongott cseleket, továbbra sem voltak kibékülve vele a tifosók. S hogy miért nem? Del Piero egész egyszeruen képtelen volt akciógólt elérni, csak és kizárólag a csapattársak (foleg Filippo Inzaghi) által kiharcolt büntetoket értékesítette. Látszott, hogy nincsen emiatt elég önbizalma, s ez még görcsösebbé, ugyanakkor agresszívabbá tette. Inzaghinak páldául kis híján nekiesett, amikor az, csak a kapussal szemben állva, nem neki passzolta le a labdát, hanem inkább maga váltotta gólra az akciót. Carlo Ancelotti, a Juve mestere azonban hallatlan türelemmel viseltetett iránta, s a torzsalkodók közül inkább SuperPippót hagyta ki.
A bizalomnak idovel meg is lett a gyümölcse, az AC Parma ellen 567 napi szünet után Del Piero újra a mezonybol volt eredményes. Helyet kapott Dino Zoff Eb-re utazó huszonkettes keretében is, de azt pletykálták, hogy az Inzaghi mellett kiadó helyre Totti legalább akkora eséllyel pályázik, mint Alex. Így is lett, Del Piero csak a kispadon kezdett, ám amikor beállt, remek teljesítményt nyújtott. Már nem a pár héttel korábbi Alexet láthattuk a pályán, nem akart mindenáron gólt loni, a csapatjátékot helyezte elotérbe. Megváltozott hozzáállásának köszönhetoen sorra adta - csereként - a gólpasszokat, s gólt is rúgott Svédország ellen. Olyannyira jól játszott, hogy Zoffot már az a kellemes gond gyötörte, hogyan tegyen különbséget klasszisai között... A döntoben is jól futballozott, ám kétszer is ziccert hibázott, s végül Franciaország lett az Európa-bajnok.
Az Eb-ezüst után a legtöbb olasz futballistát hosként fogadták odahaza. Nem így Del Pierót . Alexet rengeteg kritika érte amiatt, hogy a döntoben elhibázta azt a két óriási helyzetet. Ha azok közül csak egy bemegy, ma Olaszország ülne Európa trónján - s habár az ezüstérem is sikernek számított, Itália nem tudta megbocsátani annak, akin elment az aranyérem. Del Piero azonban már akkor abban bízott, a jövoben minden tifosót kárpótolni fog, s két év múlva talán éppen az o góljával nyerik meg a világbajnoki döntot.Sajnos ez sem sikerült bár 6percel miután becserélték szenzációs fejesgóljával jutottak tovább az olaszok a negyeddöntoben Dél-Korea ellen elvéreztek!A Juventus-al Bl-döntot vesztettek.Végül a 2004.-es Eb-n nem sikerült tovább jutniuk a csoportjukból!
|